Hírek
2013. Május 30. 09:14, csütörtök |
Helyi
Forrás: Fügeprodukció
A Művészeti Kar színművészhallgatói is nyertek a Titánium 2013 Tehetségkutató Színházi Szemlén
A Titánium Színházi Szemléjének tehetségkutató pályázatán az öt nyertes közül az egyik a K2 Színház, vagyis Benkó Bence és Fábián Péter színművészhallgatók is.
Egy helyszínen, négy napon keresztül 8 programot kínál a Titánium Színházi Szemle, ahol a tehetség, az innováció és a tapasztalat mérettetik meg.
A zárónapon kiderült kik azok a titánok, akik a jövő évadban bemutathatják darabjukat négy különböző helyszínen.
A Függetlenül Egymással Közhasznú Egyesület (FÜGE) 2013. májusában egy négy napos tehetségkutató színházi szemlét szervezett, amelynek céljaként olyan fiatal színházi alkotóknak szeretnének lehetőséget adni a hazai és nemzetközi megmutatkozásra, akik vagy nemrég végeztek valamely színművészeti egyetemen, vagy gyakorlatban foglalkoznak a színházzal, csoportot, műhelyeket vezetnek, önálló rendezéssel állnak elő, de még nem töltötték be a 35. életévüket és csak néhány éve léptek a pályára.
A program ötletét az adta, hogy számos fiatal színházi alkotó (író, színész, rendező) kereste meg a FÜGE-t új produkciós tervével vagy éppen azzal, hogy az egyetemen készített vizsgabemutatójukon szeretnének tovább dolgozni, külső helyszínen előadást létrehozni. Ezt a sok fiatal energiát, „tenniakarást”, vágyat akarják egy helyre összpontosítani és egy úgynevezett seregszemlén értékként felmutatni a szervezők.
A 4 napos szemlére a FÜGE válogatott elsősorban olyan fiatal színházi alkotókat, akikkel az elmúlt években már dolgozott vagy dolgozni fog. A pályázat tulajdonképpen független a szemlétől, ez utóbbival inkább csak az volt a céljuk, hogy kedvcsináló ízelítőt nyújtsunk a pályázók körének munkáiból.
A projekt ugyanakkor túlmutat a 4 napos szemlén, hiszen a célja egy alkotói pályázat kiírása és annak propagálása.
A TITANium projekt keretében az 51 beérkezett pályázat közül 5 produkció valósulhat meg anyagi és menedzsmenti támogatással a 2013/2014-es színházi évadban az alábbi helyszíneken:
• Jurányi Produkciós Közösségi Inkubátorház
• Átrium Film-színház
• Thália Színház
• TRAFÓ Kortárs Művészetek Háza
Az évad során bemutatott előadások rendezői közül kerül ki az Év Titánja fődíj várományosa, aki a fő támogató felajánlásának köszönhetően pénzjutalomban is részesül.
Az egyik nyertese tehát a szemlének a Kaposvári Egyetem Művészeti Karának színművészhallgatóiból álló K2 Színház, bemutatandó darabjuk pedig Fábián Péter és Benkó Bence rendezésében Bertold Brecht, A szecsuáni jólélek című műve.
Szívből gratulálunk Nekik!
(Szöveg: fugeprodukcio.hu, kép: Jurányi Produkciós Közösségi Inkubátorház)
Ezek érdekelhetnek még
2026. Május 01. 09:21, péntek | Helyi
Férfi kézilabda BL - Egygólos előnyben a Veszprém a negyeddöntőben
A Veszprém házigazdaként 35-34-re legyőzte a német Füchse Berlint csütörtökön, a férfi kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első mérkőzésén.
2026. Április 22. 07:26, szerda | Helyi
Magyar Péter: az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz
Az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz - írta a Tisza Párt elnöke kedden Facebook-oldalán azután, hogy egyeztetést folytatott 15 különböző fenntartású gimnázium igazgatójával.
2026. Április 14. 10:00, kedd | Helyi
Orbán Viktor nem adja fel, újjászervezné a Fideszt
Kezdődik a munka, újjászervezzük magunkat és küzdünk tovább a magyar emberekért - írta Orbán Viktor miniszterelnök Facebook-bejegyzésében hétfőn este. Közölte azt is, hogy április 28-án választmányi ülést tartanak.
