Városlista
2024. június 18, kedd - Levente

Hírek

2015. Szeptember 17. 11:52, csütörtök | Belföld
Forrás: MTI - fotó: illusztráció

Egyharmadával drágul a kötelezőbiztosítás díja

Egyharmadával drágul a kötelezőbiztosítás díja

Az év eleje óta 20-30 százalékkal drágultak a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási díjak, amelyek tovább növekedhetnek – írta csütörtöki számában a Világgazdaság.

A lap a Netrisk alkuszcég indexe alapján arról számol be, hogy az átlagos éves díj megközelíti a 28 ezer forintot.

Ez 20-25 százalékkal magasabb, mint egy éve volt, és közel a duplája annak az összegnek, amelyet tavaly novemberben ajánlottak az autósoknak. Hozzáteszik, hogy az idén folyamatosan nőttek a tarifák, az év elején még 20 ezer forint alatt volt az átlagdíj, ami márciusban már 24 ezerre, júniusban pedig 26 ezerre emelkedett.

Tóth Sándor, a Közép-európai Kölcsönös Biztosító Egyesület (Köbe) ügyvezetője a lapnak arról beszélt, hogy a személyautóknál az üzemanyag-fogyasztás emelkedése és az ebből adódóan növekvő kárgyakoriság indokolja az áremelést. A teherautóknál a gépjárműsofőrök hiányából adódik a kárgyakoriság növekedése – tette hozzá.

Az ügyvezető úgy számolt, hogy a benzin árának csökkenése miatt az üzemanyag-fogyasztás várhatóan tovább emelkedik, ezért a személyautóknál további 5-10 százalékos díjemelés következhet be. A fuvarozói szektorban pedig újabb 20-30 százalékos tarifaemelkedést valószínűsített, mert a gépjárműsofőr-hiány felszámolása még évekig eltarthat.

Ezek érdekelhetnek még

2024. Június 18. 12:04, kedd | Belföld

MÁV-Start: indul az Intercity Splitbe

Kedden este indul Budapestről Splitbe az idei első Adria InterCity. Augusztus második feléig szinte mindegyik Adria InterCitynek magas a kihasználtsága.

2024. Június 18. 12:01, kedd | Belföld

Szalay-Bobrovniczky Kristóf: területvédelmi tartalékosokat toborzunk!

Szükség van a bátrakra, minél több olyan honfitársunkra, aki megvédi Magyarországot és akivel erősebb a társadalmunk.

2024. Június 18. 08:23, kedd | Belföld

Orbán Viktor Mark Ruttével tárgyalt

2024. Június 17. 08:35, hétfő | Belföld

Szalay-Bobrovniczky Kristóf: díszőrség lesz a budai Várban

Új tradíció kezdődik a budai Várban, mostantól a hét területvédelmi tartalékos ezred kéthetes váltásban a Honvédelmi Minisztérium főépülete előtt teljesít díszőrséget