Városlista
2024. május 8, szerda - Mihály

Hírek

2023. Január 13. 09:45, péntek | Sport

Hertlik Donoven: „Ennyi gond után csodálatos eredmény ez a három ezüst”

Hertlik Donoven: „Ennyi gond után csodálatos eredmény ez a három ezüst”

A lehető legjobban zárult Hertlik Donoven 2022-es szezonja, ugyanis a korábbi többszörös magyar bajnok endurocrosszos ezúttal második lett kedvenc szakágában összetettben, míg az enduróban szintén kategóriája másodikja lett az éves össz

Sőt, abszolútban is a második helyen zárt. Amilyen nehezen indult az év, a végére minden remekül alakult a Korda Racing versenyzője számára.


- Milyen tervekkel vágtál neki a 2022-es idénynek?
- Az idei évben két szakágban indultam egyszerre. Amíg endurocrossban már három bajnoki címet is szereztem korábban, addig az enduro újdonság volt számomra. Izgatottan vártam a versenyeket, hiszen teljesen másképp zajlik, mint az általam megszokott endurocross, ráadásul két napból áll egy versenyhétvége. Célom a bajnoki cím visszaszerzése volt endurocrossban, míg enduróban a szakág minél jobb megismerése és a legjobbak eredményeinek megközelítése volt.

- Ha a tavalyi szezont nézzük, bizony két részre oszthatjuk. Az első hónapokban mintha el lettél volna átkozva, míg az idény második felében csak úgy halmoztad a jó eredményeket.
- Az év eleje kicsit döcögve indult, ráadásul a bajnoki csata elég korán, már március 3-án megkezdődött. Sok technikai hibám volt sajnos az első időszakban, hol műszaki, hol pedig egy nagyobb bukás nehezítette meg a versenyeimet. Ráadásul aránylag hamar kiderült egy betegség miatt kihagyott verseny után, hogy endurocrossban bizony lemondhatok a bajnoki címről. Érdekes módon azonban ez a pechsorozat felszabadított bennem valamit…

- De aztán felszabadulva jöttek sorban a dobogók és a végén még a futamgyőzelem is összejött. Ez már az igazi Hertlik Donoven volt?
- Nyugodtan kijelenthetem, hogy igen. Az év hátralévő részében az összes versenyen próbáltam a maximumot, vagy talán még annál is többet nyújtani, ami sikerült is, hiszen onnantól kezdve mindig a dobogón tudtam állni! Ez pedig elég volt ahhoz, hogyha a bajnoki címről le is maradtam, de három második hellyel zárhattam ezt az évet.

- Melyik szakág küzdelmei voltak izgalmasabbak a számodra?
- Az enduro szezon, ugyanis zöldfülűként voltam jelen a mezőnyben, és az év első felében sokat kellett tanulnom. Sőt! A motorozási stílusomban is változtatnom kellett. Az első pár verseny sajnos erre ment rá a sok balszerencse mellett, de az év közepe felé egyre jobban sikerültek a futamaim, és jöttem szépen előre versenyről versenyre. Voltak jó csatáim mind az ellenfelekkel, mind önmagammal. De az év végére itt is felverekedtem magam a dobogóra! Mind a versenyeken, mind pedig összetettben.

- Melyek voltak pozitív értelemben a tavalyi esztendő legemlékezetesebb pillanatai?
- A kedvenc versenyeim érdekes módon az enduróhoz köthetőek. Az egyik a szlovákiai Lisovban rendezett, a másik pedig a parádi forduló volt. Tetszettek a mért szakaszok, a festői erdős környezet és a nyomvonal is. Igazán színvonalas versenyek voltak! De a koronát azért az év végi piliscsévi kategória győzelem jelentette endurocrossban, amivel bebiztosítottam ebben a szakágban, valamint abszolútban a második helyemet a bajnokságban.

- A második félévre tényleg lehet építened. Mit vársz 2023-tól?
- Úgy gondolom, ha a következő szezonban a szerencse is mellém áll, akkor sokkal jobb és eredményesebb szezont tudhatunk magunk mögött! A felkészülést már megkezdtem és a cél is megvan! Mondanom sem kell, szeretném az ezüstjeimet aranyra váltani. Szeretnék még többet gyorsulni és fejlődni technikailag is.

http://facebook.com/kordaracingHU
http://www.kordaracing.hu
http://youtube.com/kordaracing
A Korda Racing együttműködő partnerei: HUNÉP Zrt., A-Híd Zrt., Concordia-Therm Kft.


2023. január 11.

Ezek érdekelhetnek még

2024. Május 07. 14:08, kedd | Sport

Nyolcvan nap a rajtig, 180-190 tagú lehet a magyar csapat

Nyolcvan nap múlva kerül sor a párizsi olimpia megnyitó ünnepségére, az eseményen pedig az előzetes számítások szerint 180-190 magyar sportoló vehet részt.

2024. Május 07. 07:25, kedd | Sport

Bemutatták a magyar csapat párizsi olimpiára és paralimpiára tervezett ruhakollekcióit

Bemutatták a magyar csapat párizsi olimpiai és paralimpiai ruhakollekcióit hétfő este a Várkert Bazárban.

2024. Május 06. 09:47, hétfő | Sport

Két magyar a top 50-ben a tenisz-világranglistán, Marozsán újabb karriercsúcsa

A 36. helyen álló Marozsán Fábián és az 50. Fucsovics Márton révén két magyar is tagja a top 50-nek a férfi teniszezők legfrissebb, hétfőn kiadott világranglistáján.

2024. Május 06. 07:54, hétfő | Sport

A 125 éves Ferencváros gólrekordot döntött a Debrecen ellen

A bajnok és kupadöntős Ferencváros 5-1-re legyőzte a vendég Debrecent a labdarúgó OTP Bank Liga 31. fordulójának vasárnapi zárómérkőzésén.