Hírek
2013. Szeptember 30. 12:00, hétfő |
Helyi
Forrás: MTI/kometa.hu
Kométa: javuló piaci pozíciók
Javuló piaci pozíciókról számolt be a Kométa 99 Zrt. gazdasági igazgatója csütörtökön a kaposvári közgyűlésen.
Prohászka Balázs, a cég menedzsmentjébe a város által delegált gazdasági igazgató elmondta: az első fél évben javultak a társaság eredményei a korábbi évekhez képest, és javították pozíciójukat az exportpiacon.
Közölte: az eladott készítmények 371 millió forintos nyereséget hoztak a cégnek, a tőkehúságazat tavalyi 472 milliós veszteségét is jelentősen csökkentették, de még most is 137 millió forint a hiány. Jelezte: a késztermékek eredményességén az év második felében még tovább javíthat az olasz, német, cseh és szlovák piac, ahol az idén növelték a részesedésüket, továbbá havi száz-kétszáz tonna termék értékesítésére van kilátás az orosz piacon. Erre most várják a szállítási engedélyeket.
A gazdasági igazgató ugyanakkor arra is rámutatott: új stratégiát kell kidolgozni, el kell mozdulni abba az irányba, hogy minél nagyobb hozzáadott értékű terméket adjanak el a piacon.
Kitért arra is, hogy noha a költségeket az előző félévhez képest 350 millió forinttal sikerült csökkenteni, a tervtől elmaradtak, amit likviditási gondokkal, és azzal magyarázott, hogy lassan indult el az exportértékesítés, a beszerzési árak pedig a takarmányárak növekedése miatt magasak.
A Kométa üzleti tevékenységéről szóló beszámolót 4 tartózkodás mellett 13 igen szavazattal fogadta el a testület.
Több magyar húsipari cég, köztük a kaposvári Kométa válságos helyzete tavaly decemberben kapott nyilvánosságot.
Kaposvár önkormányzata ez év áprilisában a dolgozók és a beszállítók - mintegy 900 család megélhetésének biztonságát védve - a Kométában 38 százalékos tulajdonrészt jelentő, kétmilliárd forint tőkeemelés célú befektetésről szóló szerződést kötött a húsipari cég tulajdonosaival. Egyúttal további egymilliárd forint tőkeemelést vállalt az önkormányzat.
Az önkormányzat hétszázalékos hozamgaranciát, valamint 75 százalékos döntési kompetenciát kért, vagyis nélküle nem hozhatók meg stratégiai döntések. A gazdasági együttműködés meghatározott időre, a 2018 végéig szóló középtávú üzleti terv sikeres megvalósításáig szól. Ezt követően a többi részvényesnek, illetve a Kométának kívánja értékesíteni a részvényeit Kaposvár önkormányzata.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 09. 10:26, kedd | Helyi
Csajok Miniben…, de nem úgy!
Beszélgetés Buza Zsuzsa rallyversenyzővel az 59. Mecsek Rally előtt.
2026. Május 28. 08:00, csütörtök | Helyi
Vitézy Dávid: újra elérhető az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer
Újra elérhető szerdától az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer (EMIG) - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szerdán a Facebook-oldalán.
2026. Május 24. 12:00, vasárnap | Helyi
Labdarúgó NB I - Robbie Keane távozik a Ferencvárostól
Távozik posztjáról Robbie Keane, a labdarúgó Fizz Ligában ezüstérmes Ferencváros vezetőedzője - adta hírül szombat délután a zöld-fehér klub a honlapján megjelent közleményben.
2026. Május 22. 11:00, péntek | Helyi
Varga Mihály: eredményesen működött az MNB az utóbbi több mint egy évben
Eredményesen működött az utóbbi több mint egy évben az alapfeladatai ellátására összpontosító Magyar Nemzeti Bank (MNB) - mondta Varga Mihály jegybankelnök a Kell még mondanom valamit, Ildikó? podcast csütörtöki adásában.
