Hírek
2013. Május 11. 23:34, szombat | Helyi
Kosárünnep a sportcsarnokban
Elképesztő végjátékot hozó mérkőzést nyert meg az Alba Fehérvár ellen a Kaposvári KK együttese.
Elképesztő végjátékot hozó mérkőzést nyert meg az Alba Fehérvár ellen a Kaposvári KK együttese az NB I/A csoportos férfikosárlabda-bajnokság elődöntőjének második találkozóján, így 1–1-re kiegyenlített a valamelyik fél harmadik győzelméig zajló párharcban.
A kaposvári együttes az egyenlítésért, a székesfehérvári az előny növeléséért lépett pályára a szombat esti találkozón. A lelátón rengetegen öltöztek fehérbe a hazai szurkolók közül, eleget téve a meccs előtti felhívásnak. Hosszú esztendők után mostanra ismét természetessé vált, hogy telt ház várta a csapatokat.
Ezúttal Kiss Kornél kapott helyet a kaposvári kezdőcsapatban, a vendégek a szokott ötössel rajtoltak. Két szép akcióval nyitottak a székesfehérváriak, utóbbinál Keller zsákolt a gyűrűnek háttal. A hazai oldalon Spica kezdte gyűjteni a pontokat, majd Hendlein is betalált. Jobban lepattanózott a Keller vezette Alba, Wood pedig nem hibázott dobást. Hendleint ünnepelték a szurkolók, aki előbb kosarat szerzett, majd az ellentámadásnál blokkolta Hollist. Ez azonban nem vette el utóbbi kedvét és a 6. percre már 19–8-ra alakította az eredményt. Moore harmadik triplájával, Keller szép zsákolásával pedig már csaknem húsz pont volt a különbség. Rengeteg labdát eladtak a kaposváriak, a sokkal gyorsabban kosárlabdázó vendégek pedig nyugodtabban játszhattak. A negyedet Swanston pazar zsákolása zárta. A folytatásban sem tudott sokkal közelebb férkőzni a Kaposvár, mert bár ekkor már hibáztak a fehérváriak is, de a továbbra is gyengén dobtak a somogyiak. Spica pontjaival sikerült újra tízen belülire csökkenteni a különbséget 26–34-nél, jött is azonnal Dzunics időkérése. Nagyon feljavult a kaposváriak védekezése, a szerzett labdákból pedig már eredményesebbek is voltak. Dunn büntetőivel a félidő végére 35–37-ig zárkóztak fel Szőkéék. A nagyszünet után Keller osztott ki egy nagy blokkot, Wood pedig ott folytatta, ahol korábban abbahagyta. Újabb eladott kaposvári labdák miatt könnyen jutott előnyhöz az Alba, a hazaiak három percig nem tudtak kosarat szerezni. A kaposvári szurkolókon nem múlott semmi, űzték, hajtották csapatukat, de Bódi triplája és Szabó büntetője után újra tíz pont fölötti lett a különbség. A záró szakasz előtt Swanston triplájával és Drahos három büntetőjével ismét meccsben volt a Kaposvár, utóbbi pedig kosárral nyitott a negyedik negyedben is. Wood két triplája gyakorlatilag semmissé tette a somogyi felzárkózást, az amerikai oroszlánrészt vállalt csapata remek eredményéből. A vendégek szinte valamennyi akciója pontokkal zárult, a hazaiaknak pedig már csak öt perce maradt az újabb hátrány ledolgozására. Dunn öt pontjával lett 66–72, a rosszul parkettre eső Moore-t pedig ölben kellett lehozni a pályáról. Swansont triplája után egy emberként ugrott talpra az egész csarnok. Aztán az egyenlítést hozó újabb hármasánál ismét ez volt a képlet. A meccset is Swanston nyerte meg egy duplával, Hendlein pedig még bebiztosította két büntetővel. A szurkolók kishíján betódultak a pályára és hosszú percekig önfeledten ünnepelték a hősies csatában nyerő kedvenceiket.
(Kép és szöveg forrása: www.delfinek.hu)
Ezek érdekelhetnek még
2026. Május 15. 15:00, péntek | Helyi
Donald Trump: fokozni kell az amerikai-kínai együttműködést
2026. Május 01. 09:21, péntek | Helyi
Férfi kézilabda BL - Egygólos előnyben a Veszprém a negyeddöntőben
A Veszprém házigazdaként 35-34-re legyőzte a német Füchse Berlint csütörtökön, a férfi kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első mérkőzésén.
2026. Április 22. 07:26, szerda | Helyi
Magyar Péter: az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz
Az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz - írta a Tisza Párt elnöke kedden Facebook-oldalán azután, hogy egyeztetést folytatott 15 különböző fenntartású gimnázium igazgatójával.
2026. Április 14. 10:00, kedd | Helyi
Orbán Viktor nem adja fel, újjászervezné a Fideszt
Kezdődik a munka, újjászervezzük magunkat és küzdünk tovább a magyar emberekért - írta Orbán Viktor miniszterelnök Facebook-bejegyzésében hétfőn este. Közölte azt is, hogy április 28-án választmányi ülést tartanak.
