Hírek
2014. Február 05. 11:04, szerda |
Helyi
Forrás: MTI, fotó: index.hu
Kutatható lesz Takáts Gyula Kossuth-díjas kaposvári költő levelezése
Kutatható lesz Takáts Gyula (1911-2008) Kossuth-díjas kaposvári költő, író, műfordító irodalomtörténeti jelentőségű levelezése
Az erről szóló megállapodást kedden, a költő születésének 103. évfordulóján írták alá a költő egykori lakóházában, a Berzsenyi Dániel Irodalmi és Művészeti Társaság gondozásában 2010. február 4.-e óta irodalmi múzeumként működő Takáts Gyula Emlékházban.
A Nyugat úgynevezett harmadik nemzedékének jeles képviselője, Kaposvár díszpolgára, a Berzsenyi társaság örökös elnöke képgyűjteményét, 4500 kötetes könyvtárát, a kortárs irodalom jeles alakjaival - egyebek mellett Weöres Sándorral - folytatott levelezését végakaratában a város önkormányzatára hagyta. Az eddig nyilvánosságra nem került, 88 doboznyi levelezési hagyaték határozott idejű letéti szerződéssel a Magyar Nemzeti Levéltár Somogy Megyei Levéltárába kerül, ahol kutatható lesz.
A speciális, savmentes dobozokban tárolt iratokat az önkormányzat nevében Gelencsér Ferencné közgyűlési képviselő adta át letétbe Bősze Sándor levéltár-igazgatónak, aki felidézte, hogy már a hetvenes-nyolcvanas években felmerült az értékes művészi hagyaték közgyűjteménybe vételének lehetősége. "Most helyükre kerültek a dolgok" - jegyezte meg az igazgató.
A fiatal kutatók nevében szót kérő Stamler Ábel úgy vélekedett: "az irodalompolitika, a fősodratú irodalomtudomány mind a mai napig nem kezeli a helyén Takáts Gyula műveit, provincializmussal bélyegezve meg". Ezért is fontos, hogy fiatalként, somogyiként és kutatóként egyre többen lapozzák föl az életművet, akár szakdolgozati témaként is - hangsúlyozta.
Takáts Gyula 1911. február 4-én a Somogy megyei Tabon született. Középiskolai tanulmányait Kaposváron végezte. 1934-ben a Pécsi Tudományegyetemen földrajz, geológia, filozófia szakon tanári és bölcsész doktori diplomát szerzett. Munkácsi és kaposvári középiskolákban tanított, majd 1948-tól 1971-ig - nyugdíjaztatásáig - a kaposvári Rippl-Rónai Múzeum és Somogy Megyei Múzeumok Igazgatóságának vezetője.
Tab, Kaposvár és Balatongyörök is díszpolgárává választotta. Életműve 2010-ben Örökségünk Somogyország Kincse címet kapott.
1975-től a Magyar Pen Club tagja, 1994-től alelnöke. 1946-tól 1949-es feloszlatásáig, majd 1985-ös újjáalakulásától haláláig a Berzsenyi Dániel Irodalmi és Művészeti Társaság elnöke. 1992-ben a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia alapító tagja. A Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja.
Irodalmi munkásságát 1941-ben Baumgartner díjjal, 1960-ban és 1975-ben József Attila-díjjal, életművét 1991-ben Kossuth-díjjal ismerték el.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Május 01. 09:21, péntek | Helyi
Férfi kézilabda BL - Egygólos előnyben a Veszprém a negyeddöntőben
A Veszprém házigazdaként 35-34-re legyőzte a német Füchse Berlint csütörtökön, a férfi kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első mérkőzésén.
2026. Április 22. 07:26, szerda | Helyi
Magyar Péter: az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz
Az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz - írta a Tisza Párt elnöke kedden Facebook-oldalán azután, hogy egyeztetést folytatott 15 különböző fenntartású gimnázium igazgatójával.
2026. Április 14. 10:00, kedd | Helyi
Orbán Viktor nem adja fel, újjászervezné a Fideszt
Kezdődik a munka, újjászervezzük magunkat és küzdünk tovább a magyar emberekért - írta Orbán Viktor miniszterelnök Facebook-bejegyzésében hétfőn este. Közölte azt is, hogy április 28-án választmányi ülést tartanak.
