Hírek
2024. November 26. 07:57, kedd |
Kék hírek
Forrás: Ügyészség
Letartóztatásban a kábítószer-kereskedelemmel gyanúsított rendőr

A Szegedi Regionális Nyomozó Ügyészség indítványára a bíróság letartóztatta azt a jelentős mennyiségre elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntettével gyanúsított rendőrt, aki kannabiszt és kokaint árult.
A megalapozott gyanú szerint 2024. november 13-án, egy Bács-Kiskun vármegyei város élelmiszerboltjának parkolójában egy szolgálaton kívüli rendőr jelentős mennyiségű kannabiszt, valamint kokaint adott át vásárlójának, amiért cserébe közel négymillió forintot vett át.
A kábítószert értékesítő férfit a nyomozó ügyészek tetten érték, majd elrendelték őrizetét és gyanúsítottként hallgatták ki. Az elkövető tagadta a bűncselekmény elkövetését és panasszal élt a gyanúsítás ellen.
Az elsődleges szakértői vélemény eredménye szerint a lefoglalt kábítószerek együttes mennyisége a csekély mennyiség felső határának hatvanszorosa.
A nyomozó ügyészség sikeresen indítványozta a rendőr letartóztatásának elrendelését. A bíróság döntése nem végleges, a gyanúsított és védője fellebbezést jelentett be a végzéssel szemben szabadlábra helyezés, vagy enyhébb kényszerintézkedés elrendelése érdekében.
A gyanúsított terhére rótt bűncselekményt a törvény öt évtől húsz évig terjedő vagy életfogytig tartó szabadságvesztéssel rendeli büntetni.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Szeptember 29. 07:32, hétfő | Kék hírek
Megtalálták a hetekkel ezelőtt eltűnt túrázót a Pilisben
Vasárnap délelőtt megtalálták a szeptember 7-én eltűnt túrázó holttestét a Pilisben - közölte a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság a közösségi oldalán.
2025. Szeptember 22. 09:49, hétfő | Kék hírek
Nyári NAV ellenőrzés - Minden 5. esetben talált szabálytalanságot a hatóság
Több mint kétezer-ötszáz ellenőrzést végzett, és ötszáz adóügyi visszaélést talált a Nemzeti Adó- és Vámhivatal június. 10 és augusztus 31. között a Balatonnál és a Velencei-tónál – jelentette be a NAV hétfőn kiadott közlem
2025. Szeptember 16. 07:45, kedd | Kék hírek
Választási csalás - Hirtelen több választópolgár lett a zala megyei faluban
Tömeges betelepülés miatt meg kell ismételni a Magyarföldön szeptember 7-én tartott időközi önkormányzati választást, a törvénysértés miatt a rendőrségnek is átadják az iratokat
2025. Szeptember 13. 09:28, szombat | Kék hírek
A vezetés közbeni telefonhasználatot ellenőrzi a rendőrség az utakon
Keddtől országos közlekedésbiztonsági ellenőrzést tartanak Magyarország közútjain, a rendőrök elsősorban a vezetés közbeni telefonhasználatot figyelik