Hírek
2021. Május 25. 06:00, kedd |
Külföld
Forrás: Pogár Demeter, az MTI tudósítója jelenti - illusztráció: mti
Oroszországban 25 millióan kaptak eddig oltást

Oroszországban eddig 25 millióan kaptak oltást a koronavírus ellen, a vakcina mindkét dózisát több mint 10 millió embernek adták be
- jelentette ki Vaszilij Akimkin, az orosz fogyasztóvédelmi felügyelet központi járványügyi kutatóintézetének igazgatója hétfőn.
Akimkin szerint a helyzet Oroszországban stabilizálódik. Az ország, mint mondta, a 100 ezer főre számított megbetegedések számát tekintve a 72., az ugyanennyi lakosra számított halálozások alapján pedig a 60. helyen áll a világon.
Oroszországban január 18-án kezdődött meg a felnőtt lakosság Covid-19 elleni átoltását célzó kampány. A vakcinációhoz kizárólag hazai fejlesztésű oltóanyagokat használnak.
Nikosz Deniasz görög külügyminiszter hétfőn Szocsiban, az orosz hivatali partnerével, Szergej Lavrovval közösen tartott sajtótájékoztatóján kijelentette, hogy "Görögország természetesen elismeri a Szputnyik V oltási tanúsítványt. Az ilyennel Görögországba utazni kívánóknak semmilyen problémája nem lesz (a határon) - jelentette ki Deniasz, és emlékeztetett rá, hogy Görögországba 72 óránál nem régebbi, negatív PCR-teszteredménnyel is be lehet utazni. Hozzátette, Görögországban a Szputnyik V használatát az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) jóváhagyásától teszik függővé.
Oroszországban az igazolt új fertőzöttek száma az elmúlt napon 8406-tal 5 009 911-re emelkedett az operatív törzs által hétfőn közzétett hivatalos adatok szerint.
A napi növekmény 0,17 százalék, az új esetek 12,1 százaléka tünetmentes. Az aktív fertőzöttek szám 266 898-ra, a halálos áldozatoké 319-cel 118 801-re, a felépülteké pedig 6450-nel 4 624 212-re emelkedett.
Oroszországban a járvány kezdete óta több mint 135,9 millió, az elmúlt napon pedig mintegy 289 ezer laboratóriumi tesztet végeztek el. Koronavírus-fertőzés gyanújával jelenleg 517 755 embert tartanak orvosi megfigyelés alatt.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Október 03. 07:02, péntek | Külföld
Vlagyimir Putyin: Oroszország meggyőző választ fog adni Európa militarizálódására
Oroszország válasza Európa militarizálódására nagyon meggyőző lesz - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök csütörtökön Szocsiban, a Valdaj nemzetközi vitaklub tanácskozásán.
2025. Október 03. 07:02, péntek | Külföld
Scotland Yard: terrorcselekmény volt a manchesteri zsinagógánál elkövetett támadás
Terrorcselekménynek nyilvánította a rendőrség a manchesteri zsinagógánál csütörtökön, jóm-kipúr napján elkövetett késeléses és gázolásos támadást, amelyben ketten meghaltak, többen súlyosan megsérültek.
2025. Október 02. 07:07, csütörtök | Külföld
Részlegesen leállt az amerikai szövetségi kormányapparátus működése
Az Egyesült Államok szövetségi kormánya 2025. október 1-jén éjjel közel hét éve az első alkalommal részlegesen leállt, miután a Kongresszus nem tudott megállapodni a kormányzati finanszírozást biztosító törvényjavaslatról.