Hírek
2013. Június 06. 10:43, csütörtök |
Helyi
Forrás: Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság
Parfüm és gázolaj tolvajt fogtak a rendőrök
A kaposvári rendőrök parfüm-tolvajt, az autópálya rendőrei gázolaj-tolvajokat fogtak 2013. június 05-én.
Egy 17 éves fiatalember próbált parfümöt lopni egy kaposvári áruházból. A fiú eltávolította az áruvédelmi eszközt a parfümről és az illatszert a szatyrába rejtve próbált fizetés nélkül távozni. A biztonsági ellenőrzésen azonban megtalálták nála a lopott árut, így az áruház kára azonnal megtérült. A somogygeszti lakost előállították a Kaposvári Rendőrkapitányságra, majd gyanúsítottként hallgatták ki, ellene lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indítottak eljárást.
Lengyel állampolgár bejelentést tett a rendőrségre 2013. június 05-én a hajnali órákban és elmondta, hogy az M7-es autópálya balatonkeresztúri szakaszánál a töltőállomás parkolójában leállított tehergépkocsijából gázolajat tulajdonítottak el.
A kiérkező rendőröknek a sértett elmondta, hogy járművében aludt, amikor zajra lett figyelmes, majd két személyt látott, akik egy román felségjelzésű kamionba beszálltak és elhajtottak Nagykanizsa irányába. A helyszínen az is kiderült, hogy a tehergépjármű tanksapkáját letépték, a biztonsági szűrőt kitépték, majd a tankból leszívtak közel 200 liter gázolajat majd ezt követően menekültek el a helyszínről.
Eszteregnye Autópálya Alosztály járőrei a feltételezett román állampolgárságú elkövetőket Letenye térségében feltartóztatták, majd a Letenyei Rendőrőrsre előállították.
A Marcali Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást a két román férfi ellen. Kihallgatásukat követően bűnügyi őrizet vették mindkettőjüket, továbbá 2013. június 07-én bíróság elé állításukra is sor kerül.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 09. 10:26, kedd | Helyi
Csajok Miniben…, de nem úgy!
Beszélgetés Buza Zsuzsa rallyversenyzővel az 59. Mecsek Rally előtt.
2026. Május 28. 08:00, csütörtök | Helyi
Vitézy Dávid: újra elérhető az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer
Újra elérhető szerdától az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer (EMIG) - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szerdán a Facebook-oldalán.
2026. Május 24. 12:00, vasárnap | Helyi
Labdarúgó NB I - Robbie Keane távozik a Ferencvárostól
Távozik posztjáról Robbie Keane, a labdarúgó Fizz Ligában ezüstérmes Ferencváros vezetőedzője - adta hírül szombat délután a zöld-fehér klub a honlapján megjelent közleményben.
2026. Május 22. 11:00, péntek | Helyi
Varga Mihály: eredményesen működött az MNB az utóbbi több mint egy évben
Eredményesen működött az utóbbi több mint egy évben az alapfeladatai ellátására összpontosító Magyar Nemzeti Bank (MNB) - mondta Varga Mihály jegybankelnök a Kell még mondanom valamit, Ildikó? podcast csütörtöki adásában.
