Hírek
2013. Június 04. 13:33, kedd |
Helyi
Forrás: MTI
Uniós támogatásból képzéseket támogat, létszámot bővít a kaposvári kórház
Dolgozóinak továbbképzésével, létszámbővítéssel erősíti térségi kiemelt kórházi szerepét a kaposvári Kaposi Mór Oktató Kórház két uniós pályázati támogatás révén.
A szakvizsgák megszerzéséhez egy csaknem 125 millió forintos uniós forrásból nyújthat támogatást a dolgozóinak a kórház, míg a munkabér-támogatásra elnyert 200 millió forint uniós forrásból létszámot is bővíthetnek.
A szakképzést segítő projekt keretében 2015 márciusáig összesen 35 dolgozójának nyújt ösztöndíj formájában támogatást a kórház. A rezidensek részére az első szakvizsga megszerzését, a szakorvosi oklevéllel rendelkező orvosok számára második vagy további szakvizsgák, míg szakdolgozók esetében az ezekre ráépített OKJ-szakképzettség megszerzését segítik.
Ugyancsak uniós forrásból - bértámogatásra elnyert 200 millió forintból - a régóta hiányszakmának számító területeken 25 szakápoló, két aneszteziológiai szakasszisztens, illetve egy rezidens orvos foglalkoztatására, valamint négy mobil team felállítására is lehetőség lesz 2015 végéig - áll a közleményben, amely szerint a kórház kiemelt célja, hogy ne csak a Pólus-fejlesztés keretében megújuló infrastruktúra, hanem a magasan képzett egészségügyi humán erőforrás is hozzájáruljon a minőségi egészségügyi ellátáshoz.
(MTI-hír)
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 09. 10:26, kedd | Helyi
Csajok Miniben…, de nem úgy!
Beszélgetés Buza Zsuzsa rallyversenyzővel az 59. Mecsek Rally előtt.
2026. Május 28. 08:00, csütörtök | Helyi
Vitézy Dávid: újra elérhető az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer
Újra elérhető szerdától az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer (EMIG) - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szerdán a Facebook-oldalán.
2026. Május 24. 12:00, vasárnap | Helyi
Labdarúgó NB I - Robbie Keane távozik a Ferencvárostól
Távozik posztjáról Robbie Keane, a labdarúgó Fizz Ligában ezüstérmes Ferencváros vezetőedzője - adta hírül szombat délután a zöld-fehér klub a honlapján megjelent közleményben.
2026. Május 22. 11:00, péntek | Helyi
Varga Mihály: eredményesen működött az MNB az utóbbi több mint egy évben
Eredményesen működött az utóbbi több mint egy évben az alapfeladatai ellátására összpontosító Magyar Nemzeti Bank (MNB) - mondta Varga Mihály jegybankelnök a Kell még mondanom valamit, Ildikó? podcast csütörtöki adásában.
