Hírek
2013. Július 13. 18:51, szombat |
Helyi
Forrás: MTI
Vádat emeltek a nevelt lányával fajtalankodó gamási férfi ellen
Vádat emelt egy 33 éves gamási férfival szemben a Somogy Megyei Főügyészség folytatólagosan, nevelése alatt álló, tizenkettedik életévét be nem töltött sértett sérelmére erőszakkal, továbbá fenyegetéssel elkövetett szemérem elleni erőszak bűntette és más bűncselekmények miatt - közölte a vádhatóság pénteken az MTI-vel.
Közleményükben arról tájékoztattak, hogy a több éve italozó életmódot folytató, agresszív vádlott, aki 2000 óta élettársával közösen nevelte a kapcsolatukból született közös gyermeküket, valamint élettársa két gyermekét, részegen rendszeresen bántalmazta az élettársát és a gyerekeket is, 2012 januárjától pedig - többnyire napi rendszerességgel - éjszakánként, amikor élettársa elaludt, lemeztelenítette a nevelt lányát, és bántalmazással, megöléssel fenyegetve a fajtalanság eltűrésére kényszerítette.
A gyermek sérelmére elkövetett, nemi erkölcs elleni bűncselekményeknek legalább egy alkalommal gyermekkorú testvérei is szemtanúi voltak - olvasható az ügyészség közleményében. 2012 júliusában a kislány öngyilkossági szándékkal kisebb mennyiségű fertőtlenítőszert ivott, de kihányta, így egészségkárosodást nem szenvedett.
A kislány ekkor mondta el az édesanyjának, hogy a férfi rendszeresen fajtalankodott vele. Az asszony kérdőre vonta a férfit, ő emiatt mintegy húsz percen keresztül ütötte-verte, rugdosta a kislányt, azzal fenyegette, hogy megöli, ha másnak is beszél arról, amit vele tett.
Két nappal később hasonló esemény szemtanúja volt a vádlott élettársa, a szomszédban segítséget kért, és értesítette a rendőrséget.
A Somogy Megyei Főügyészség az előzetes letartóztatásban lévő vádlott ellen fegyházban végrehajtandó szabadságvesztésre tett indítványt.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 09. 10:26, kedd | Helyi
Csajok Miniben…, de nem úgy!
Beszélgetés Buza Zsuzsa rallyversenyzővel az 59. Mecsek Rally előtt.
2026. Május 28. 08:00, csütörtök | Helyi
Vitézy Dávid: újra elérhető az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer
Újra elérhető szerdától az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer (EMIG) - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szerdán a Facebook-oldalán.
2026. Május 24. 12:00, vasárnap | Helyi
Labdarúgó NB I - Robbie Keane távozik a Ferencvárostól
Távozik posztjáról Robbie Keane, a labdarúgó Fizz Ligában ezüstérmes Ferencváros vezetőedzője - adta hírül szombat délután a zöld-fehér klub a honlapján megjelent közleményben.
2026. Május 22. 11:00, péntek | Helyi
Varga Mihály: eredményesen működött az MNB az utóbbi több mint egy évben
Eredményesen működött az utóbbi több mint egy évben az alapfeladatai ellátására összpontosító Magyar Nemzeti Bank (MNB) - mondta Varga Mihály jegybankelnök a Kell még mondanom valamit, Ildikó? podcast csütörtöki adásában.
