Városlista
2026. július 2, csütörtök - Ottó

Hírek

2013. Május 22. 11:05, szerda | Helyi
Forrás: MTI

Vidnyánszky Attila vasárnap jegyet árul az első premierre

Vidnyánszky Attila vasárnap jegyet árul az első premierre

A Nemzeti Színház jövő évadának első előadására, Tamási Áron Vitéz lélek című művének bemutatójára árusítja a jegyeket vasárnap a Vörösmarty téren a teátrum júliustól kinevezett vezetője, Vidnyánszky Attila a társulat új tagjaival.

A Nemzeti Színház szeptember 27-én Vidnyánszky Attila rendezésében Tamási Áron Vitéz lélek című művével nyitja meg a következő évadot. Vasárnap délután 16 órától a teátrum új vezetője és a produkció művészei személyesen kezdik el árusítani a jegyeket, várják a Nemzeti Színház új évada iránt érdeklődő nézőket a Vörösmarty téren.

Szabó László, az új igazgató munkatársa elmondta: Vidnyánszky Attila, valamint a darab főszerepeit alakító Trill Zsolt és Martinovics Dorina mellett a színészek közül többen - Reviczky Gábor, Nagy Anna, Tóth Auguszta és Mécs Károly is - jelen lesznek az eseményen.

Szólt arról, hogy egy ilyen alkalom lehetőséget ad a közönséggel való találkozásra. Mint mondta, gesztusértéke van annak, hogy az első bemutató minden olyan nézője, aki eljön jegyet vásárolni, személyesen az igazgatótól veheti azt át. Vidnyánszky Attila az első bemutató összes nézőjével szeretne találkozni - tette hozzá.

Kiemelte: szeptember 27. lesz a teátrum első játszási napja, ez előtt még nem tartanak előadásokat. A bemutatót megelőző, szeptember 26-i, csütörtök esti főpróbára a színház új igazgatója és társulata meghívja a Kárpát-medence magyar nyelvet és irodalmat tanító tanárait. Szabó László elmondta: a főpróbára a jovoevad@nemzetiszinhaz.hu e-mail címen várják a pedagógusok jelentkezését. A főpróba megtekintése ingyenes - tette hozzá.

(Szöveg: MTI)

Ezek érdekelhetnek még

2026. Június 09. 10:26, kedd | Helyi

Csajok Miniben…, de nem úgy!

Beszélgetés Buza Zsuzsa rallyversenyzővel az 59. Mecsek Rally előtt.

2026. Május 28. 08:00, csütörtök | Helyi

Vitézy Dávid: újra elérhető az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer

Újra elérhető szerdától az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer (EMIG) - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szerdán a Facebook-oldalán.

2026. Május 24. 12:00, vasárnap | Helyi

Labdarúgó NB I - Robbie Keane távozik a Ferencvárostól

Távozik posztjáról Robbie Keane, a labdarúgó Fizz Ligában ezüstérmes Ferencváros vezetőedzője - adta hírül szombat délután a zöld-fehér klub a honlapján megjelent közleményben.

2026. Május 22. 11:00, péntek | Helyi

Varga Mihály: eredményesen működött az MNB az utóbbi több mint egy évben

Eredményesen működött az utóbbi több mint egy évben az alapfeladatai ellátására összpontosító Magyar Nemzeti Bank (MNB) - mondta Varga Mihály jegybankelnök a Kell még mondanom valamit, Ildikó? podcast csütörtöki adásában.