Hírek
2024. Június 04. 20:25, kedd | Sport
Volt pár tiszta szakaszunk, de a verda megállt alattunk

Villáminterjú Juhász Csabi autóversenyzővel a II. Diósgyőr rali után.
II. DIÓSGYŐR RALLY
2024.05.25-27.
Juhász Csaba - Velezdi Eszter
Kole Media Center Kft.
Mitsubishi EVO. X.
12 gyorsból haton sikerült végig mennetek. Vasárnap már nem láttunk a pályán titeket. Mi is történt a szombati napon, hogy másnap nem indultatok?
- Sajnos az első gyorsasági rajtjában jelentkezett a technikai problémánk, folyamatosan rángatott az autó és néha le is állt pár másodpercre. Az első körben csak abban reménykedtünk, hogy eljutunk a szervizig, ahol majd megpróbáljuk megjavítani a versenyautót. Kicseréltünk egy pár alkatrészt, és a 4. és az 5. szakaszon nem is jelentkezett ez a probléma. Próbáltunk megnézni az autóban és egy jó tempót autózni. Aztán a 6. szakasz rajtjában leállt a motor és nem tudtuk újraindítani, így kiestünk a versenyből. A szervizben sem tudtuk 100 százalékosra kijavítani a hibát, ezért nem vállaltuk a vasárnapi szuperrallyzást. Nem akartunk az autóban kárt tenni vagy beesni a technikai hiba miatt.
Volt-e "tiszta" szakaszotok? Ha igen melyek és miért?
- A 4. és az 5. szakasz, de ott sem bíztam az autóban. Korábban többször is leállt a motor a kanyarokban, ezért nem kockáztattam, csak biztonságosan célba akartunk érni, ami sajnos nem sikerült.
Mit szólsz az új terelős lassítókhoz?
- Szerintem jó megoldás. Ha nem tudod bevenni a lassítót, akkor csak egyszerűen elmész egyenesen. Megkapod az időbüntetést, de nem töröd össze az autót. Nem úgy, mint a szalmabálákból vagy a teherautógumikból felépített lassítóknál, amik rommá törik a kocsit, ha hibázol.
Legközelebb hol láthatunk titeket?
- Mecsek Rally-n indulunk, ami egyben Mitropa futam is. Remélem minden rendben lesz az autóval, és szerencsésen célba érünk.
Együttműködő partnereink: NR Szoftver Kft., Extrem Line Kft., P.O.P. Kft., ML-Log Kft., Mihidra Kft., JB Controll Kft., Vidia Csavar, Volvid Zrt., Cső-Kötő Kft., LEL Kft., Hun-Therm Kft., Érdi Rally Team Kft., DR. Lan. Eu, www.lanexpert.hu, Artifex J+J Kft, TT Sped Kft., Lubland Kft, Green Goes Kft., FEEL-it Bt, GTT-Logistic Solution Kft., BB-Logistic Solution Kft., LetMeSolvelt Kft., Robinwork Kft., Choco-Milk Kft., Az “Infovárosok.hu hírportál hálózat”.
Fotó: Hajóka SportFotó
- Hajósi Miklós -
Ezek érdekelhetnek még
2025. Október 03. 07:12, péntek | Sport
Győzött a Ferencváros az Európa Ligában
A magyar bajnoki címvédő Ferencváros Varga Barnabás góljával 1-0-ra nyert a belga Genk vendégeként a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának csütörtök esti második fordulós mérkőzésén.
2025. Október 03. 06:59, péntek | Sport
Férfi kézilabda klub-vb - Ezüstérmes a Veszprém
A Veszprém ezüstérmet szerzett az Egyiptomban rendezett férfi kézilabda klubvilágbajnokságon, mivel kétszeri hosszabbítás után 31-30-ra elveszítette a Barcelona elleni, csütörtöki döntőt.
2025. Október 02. 07:04, csütörtök | Sport
Európa-liga - Keane: a Plzen elleni második félidős játékra lesz szükségünk Genkben
2025. Október 01. 07:49, szerda | Sport
Magyar labdarúgó-válogatott - Balogh Botond újra a keretben
Balogh Botond ismét bekerült a magyar labdarúgó-válogatott keretébe, amely az októberben sorra kerülő, örmények és portugálok elleni világbajnoki selejtezőkre készül.